Szkandhásram

Felsétálunk most az Arunachaleshwara templomtól a Virúpáksa barlanghoz és onnan tovább a Szkandásramhoz. Talán egy mérföldre van a Ramanásramtól, egy jól ápolt út is vezet a hegy oldalán felfelé. Bár a rövidebb utat tettem meg, de egyben meredekebb is - van egy hosszabb meditatív zarándokút, ami a Ramanásramból indul. Számos más meditációs barlang is van a környéken, de azért nem árt az óvatosság, a természetvédelmi terület a vadállatoké.

Virúpáksa barlang

A Virúpáksa barlangot az 1300as évektől használják vezeklés céljára, nevét a híres szent, Virúpáksa déva többéves itt tartózkodása után kapta. (James Mallinson a minap írt több kollégájával brilliáns cikket a témában.) Később 1899-1916-ig Srí Ramana Maharshi meditált e barlangban. Itt illetve a Szkandáshramban meditált, és ezek alatt az évek alatt történt az a tudati transzformáció, amikor megszületett a “Ki vagyok én” című könyv anyaga is.

Felérve előzékenyen és nagyon halkan levettem a lábcsörgőm. Vulkáni hőség fogadott a barlangban, hátul két szádhu dhótiban ülve fürkészte a mindenség titkait. Semmilyen szinten nem lehetett érezni a jelenlétüket, nagyon hálás voltam a jelenlétükért.

Mégis miért jó egy tűzforró barlang közepén duplaruházatba beöltözve fél/lótuszban meditálni? Mert megadatik a lehetőség hogy a vezekléssel elégessük régi életeinkben elkövetett tetteink jelenlegi életünkre is ható karmamagvait és már-már csírázó vagy el is burjánzott karmáit. Ez a folyamat a tapasz. Izzás, hő, és még sokminden más, ami tudatosan vállalt szenvedés. A helyzet az, hogy mivel a fogalmasítás szanszkáráit is magába foglalja, ezért most azzal, hogy ezt olvassátok, karmacsírák jönnek létre (de remélhetőleg a tisztulás irányába terelnek.)

A hindu hagyomány felsorolja az öt főbenjáró bűnt, de elég szerintem annyit tudni, hogy mindig, állandó jelleggel benne vagyunk a folyamatban, ezért nem mindegy, mit teszünk és mit mondunk, és milyen szándékkal, szóval a minimum kezdőlépés a figyelem.

Ramana Maharshi és a leopárd

Amikor Bhagaván a Virúpáksa-barlangban élt, a leopárd üvöltését hallották a közeli itatóhely környékéről. Mialatt a megrémült bhakták a tányérokat és dobokat gyűjtöttek, hogy zajjal riasszák el a leopárdot, az szép lassan megitta a vizét, és egy újabb üvöltéssel elment.

Bhagaván a rémült bhaktákra nézett, és feddő hangon mondta nekik:

- Miért aggódtok annyira? A leopárd üvöltéssel jelezte előre nekem, hogy megérkezett. Ivás után egy újabb üvöltéssel szólt, hogy megy. Ment a saját útjára. Soha nem zavarta a ti vizeiteket. Mitől féltek annyira? Ez a hegy a vadon élő állatok otthona, mi vagyunk az ő vendégeik. Ha már így áll a helyzet – helyes-e a ti részetekről elűzni őt?”

A Bhagaván még hozzátette:

– Számtalan sziddha purusa – vagyis szent lény él ezen a hegyen. Talán a kedvemre való látni, hogy jönnek és mennek különféle formákban. Ennélfogva nem helyes a részetekről megzavarni őket.

Onnantól kezdve a leopárd rendszeresen odajárt inni. Akárhányszor csak hallani lehetett az üvöltését, a Bhagaván mindig ezt mondta:

- Odanézzetek! A leopárd bejelenti az érkezését – aztán később újra hozzátette – “A leopárd bejelenti távozását” ilyen könnyedén kezelte a vadállatok jelenlétét.

Szkandhásram

A sétaösvény második része felvezet a Szkandhásramhoz. Nem készítettem róla képet, aki szeretne, majd elmegy.

Śiva tűzforró energiája tapasztalható volt a masszív bazaltképződmények felszínén. Elképesztő formák bontakoztak ki. Pillangó súlyúnak éreztem magam, ahogy mezítláb lépkedtem felfelé az óriási köveken, nem kellett erőfeszítést tennem, és nem fáradtam el egyáltalán. Egyetlen dolog hervasztott csak le - nem kellett volna visszanéznem a mélységbe...

Felérve az ashramban ültem egy kicsit (mármint meditatív célból). Ramana 1915-től 1922-ig élt itt. A korábbi évek alatt az édesanyja naponta hordta fel ide neki az ételt, később azonban ahogy idősödött, a lenti ashramban kezdett főzni, és halála utána Ramana végleg leköltözött. Itt is vannak majmok, akiket sikeresen távoltartanak, és mindenféle személyzet felügyeli az ashram működését is. Mondjuk feltehettem volna evidens kérdéseket, h van-e valamilyen speciális funkciója manapság, vagy kikkel lehet itt rendszeresen találkozni - de az az igazság, hogy ez a hely nem a beszédről szól. Borzasztó nehéz is volt otthagyni. A város és az Arunacsalésvar templom is visszahúz, segíti a lényeket, mindenek epicentruma.

Hazafelé az úton tekerve láthatóak voltak a gyászmenetek elhullatott virágai. Belém nyillalt a vipasszaná során megtapasztalat nyomasztó bánat és szomorúság, amit az elmúlás okoz. Érdekes, hogy egy saiva városban kell felismernem, milyen mélyen is ülnek a buddhista tanítások. Azt érzem, hogy a hegy hatására még a tanítások közötti határvonalak fontossága is kezd szépen lassan elmosódni.